Mohiní Ékadasi

A Szúrja Purána írja le az április/május hónap növekvő holdjának idejére eső Mohiní Ekádasi dicsőségét. Egy alkalommal Maharadzsa Judhisthíra megkérdezte az Úr Krsnát:

- Ó, Dzsanárdana! Mi a neve annak az Ekádasinak, amely április/május hónap növekvő holdjának idejére esik, és milyen folyamattal kell megtartani? Milyen érdem szerezhető a megtartásával? Kérlek, magyarázd el nekem mindezt részletesen.

Az Úr Krisna így válaszolt:

- Ó, Dharma fia! Kérlek, hallgass figyelmesen, amint elmesélem neked azt a történetet, amelyet egykor a bölcs Vaszistha mondott el az Úr Rámacsandrának.

Valamikor, nagyon régen az Úr Rámacsandra így szólt a nagy bölcs Vaszisthához:

- Ó, tisztelt bölcs! Nagy az én bánatom, mivel távol vagyok Szítától, Dzsanaka király leányától. Kérlek, ismertesd velem a nagy fogadalmat, amelynek betartásával minden bűnös visszahatás és bánat elenyészik.

A nagy bölcs, Vaszistha, aki Rámacsandra lelki tanítómestere volt, így szólt:

- Kedves Ráma, a Te értelmed éles, és hittel teli. Mi több, a kérdésed az egész emberiség javára válik. Pusztán a Te mindeneknél kedvezőbb szent neveid éneklésével és a róluk való megemlékezéssel valamennyi élőlény megtisztulhat és méltóvá válhat arra, hogy minden kiválóságot elérjen. Mégis megemlítek neked egy nagy fogadalmat a közönséges emberek javára. Ó, Úr Ráma! Az április/május hónap növekvő holdjának idejére eső Ekádasi Mohiní Ekádasiként híres, és rendkívül kedvező. Ennek az Ekádasinak a megtartásával elpusztul minden bűnös visszahatás, anyagi szenvedés és az illúziók hálója. Most kérlek, hallgasd figyelmesen, amint erről a legkegyesebb Ekádasiról beszélek Neked.

Volt egy Bhadravati nevű szépséges város a szent Szaraszvatí folyó partján, ahol Djutimana király uralkodott. Ó, Úr Ráma! Ez a türelmes és igazmondó király a Hold-dinasztiában született. Ugyanabban a városban élt az Úr Visnu egyik jámbor és gazdag bhaktája, akit Dhanapálának hívtak. Ez a Dhanapála sok dharmasálát avagy vendégházat, iskolát, Visnu-templomot, közkórházat, széles utat és piacteret építtetett a közönséges emberek javára. Azt is elintézte, hogy vizet és élelmiszert osszanak; kutakat és tavakat ásatott, hogy legyen hűvös és tiszta ivóvíz, virágos- és gyümölcsöskerteket is létre hozatott. Megfelelő módon használta fel a vagyonát mindenki javára, és igazán becsületére vált a nevének. Az Úr Visnu e jámbor bhaktája, mások jótevőjeként mindig békés volt és állandóan az Úr Visnu odaadó szolgálatát végezte. Öt fia volt, mégpedig Szamana, Djutimana, Medhavi, Szukriti és Dhristabuddhi. Dhristabuddhi bizonyult a legbűnösebbnek. Rendkívül gonosz és rossz természetű volt, mindig rossz társaságban forgott, törvénytelen kapcsolatokat tartott fenn tisztátalan nőkkel. Kedvét lelte a szerencsejátékban és a borivásban. Még abban is örömöt talált, ha más élőlényeket kínozhatott vagy megölt. Mindenféle bűnt elkövetett, ezért hamarosan a legjámborabb apa utálatos fiává és a család szégyenévé lett. Sohasem tisztelte a félisteneket, a vendégeket, az ősatyákat vagy a bráhmanákat. Állandóan azon törte a fejét, hogy bűnt bűnre halmozzon, miközben megvetésre méltó életet élt. Ez a bűnös gazember Dhristabuddhi sok haszontalan dologra fecsérelte apja egész vagyonát. Mindig utálatos ételeket evett, folyton bort nyakalt. Egy napon Dhanapála meglátta, hogy szégyentelen fia nyilvános helyen ráteszi a kezét egy prostituált vállára, emiatt rendkívül megharagudott rá. Még aznap kidobta elkényeztetett fiát a házból. Ezzel Dhristabuddhi mindenkinek a szeretetét elvesztette, apjáét, anyjáét, testvéreiét, rokonaiét és barátaiét. Elvesztette a varnásramában és a jámbor közösségben elfoglalt helyzetét, és mindenki meggyűlölte.

Miután kidobták az apja házából, Dhrstabuddhi személyes ruhái és ékszerei eladásából kapott pénzzel hódolt bűnös hajlamainak, ami hamarosan elfogyott. Elegendő étel hiányában a teste lassan elgyengült, lesoványodott. Úgynevezett csaló barátai belátták, hogy elszegényedett, otthagyták, és mindenféle ürüggyel kárhoztatták.

Dhristabuddhi tele volt szorongással. Sem étele, sem ruhája nem maradt, és rendkívül kínozta az éhség. Töprengeni kezdett:

- Hát most mitévő legyek? Hová menjek? Hogy fogok megélni?

Sokat gondolkodott, majd eldöntötte, nincs más megoldás, lopnia kell ahhoz, hogy megéljen. Elkezdte hát járni a várost. A király testőrei néha nyakon csípték, de aztán eszükbe jutott apja nagysága, ezért elengedték. Miután már többször elkapták és szabadon engedték, egy alkalommal megint letartóztatták egy egészen különleges lopás miatt. A király elé vitték, aki súlyos büntetést szabott ki rá. A király így szólt:

- Ó, bűnös, ostoba teremtmény, nem maradhatsz tovább ebben a királyságban, mert te vagy a legnagyobb bűnös! Egyelőre elengedlek, de azonnal hagyd el ezt a királyságot, és menj, ahova neked tetszik.

Dhristabuddhi rettegett az újabb büntetéstől, így elhagyta a királyságot. Jó messzire ment, mígnem egy sűrű erdőbe jutott. Ebben az erdőben már annyira szenvedett az éhségtől és szomjúságtól, hogy válogatás nélkül megölte az állatokat és a madarakat, majd nyers húsukat fogyasztotta el. Éveken át kóborolt az erdőben vadászként, a kezében mindig íjat és nyilat tartott, leölte az ártatlan állatokat, és más bűnös tetteket követett el.

Egy napon a mindig szerencsétlen és aggodalmaskodó Dhristabuddhi éppen az erdőt rótta, mikor valamilyen múltbeli jámbor cselekedet következtében elérkezett a nagy bölcs és aszkéta, Kaundinja szent ásramájához. Vaiszakha (április/május) hónapja volt, és a nagy bölcs Kaundinja éppen hazatért, miután megfürdött a Gangeszban. A gondviselés úgy akarta, hogy a nagy bánattal és szomorúsággal sújtott Dhristabuddhi véletlenül megérintett egy vízcseppet, amely a bölcs ruhájáról hullt alá. Dhristabuddhi azonnal megszabadult bűnös visszahatásaitól. Összetett kezekkel és nagy alázattal szólt a bölcs Kaundinjához:

- Ó, nagy bráhmana, én vagyok a leggyarlóbb ember a világon! Nincs olyan gaztett, amit ne követtem volna el. Most kérlek, tanítsd meg nekem azt a legkiválóbb vezeklést, amelyet még egy olyan nyomorult személy is elvégezhet, amilyen én vagyok. Határtalanul sok bűnt követtem el, így elvesztettem a házamat, vagyonomat, a rokonaimat és a barátaimat. Az elme gyötrelmeinek óceánjában fuldoklom.

A nagy bölcs Kaundinja, meghallván Dhrstabuddhi szavait, maga is elbúsult a másik bánata láttán, és így szólt:

- Elmondok neked egy kiváló módszert, amellyel minden bűnös visszahatást nagyon rövid idő alatt megsemmisíthetsz; kérlek, hallgass figyelmesen. Az április/május hónap növekvő holdjának idejére eső Mohiní Ekádasi a sok-sok életen át felhalmozott bűnös visszahatások akkora hegyét pusztítja el, mint a Szumeru. Ezért ezt az Ekádasit kell nagy hittel megtartanod.

Mikor Dhristabuddhi végighallgatta a nagy bölcs szavait, megörült, és illő módon megtartotta ezt az Ekádasit a bölcs által elmondott szabályok és utasítások szerint. Ó, legjobb király! E Mohiní Ekádasi megtartásával a gazember Dhristabuddhi nagyon hamar megszabadult minden bűnös visszahatástól, majd isteni testet öltve, Garuda hátán lovagolva tért vissza az Úr Visnu mindeneknél kedvezőbb hajlékára. Ó, Rámacsandra! Ez a fogadalom eloszlat mindenféle illúziót és a tudatlanság sötétségét. A szent vizekben való fürdéssel, adományozással és áldozatok végzésével felhalmozott jámborságot össze sem lehet összehasonlítani azzal a keggyel, amit a a Mohiní Ekádasi megtartója elér.