Bhaimi vagy Dzsajá Ékadasi

Judhisthira Maharadzsa így szólt:

- Ó, urak Ura, Sri Krsna, minden dicsőséget neked! Ó, világegyetem ura! Egyedül te vagy a forrása a négyféle élőlénynek - azoknak, akik tojásból, izzadságból, magvakból és anyaméhből születtek. Egyedül Te vagy mindennek az alapvető oka, ó Uram, és ezért Te vagy a teremtő, a fenntartó és az elpusztító.
Uram, olyan kegyesen elmagyaráztad nekem a Szat-tilá Ekádasi néven ismert kedvező napot, amely Mágha hónap (január-február) sötét felére esik. Most kérlek, magyarázd el azt az Ekádasit, amely e hónap világos felében van. Milyen néven ismerik, hogyan kell megtartani? Melyik múrtit kell imádni ezen a fenséges napon, amely olyan kedves neked?
Az Úr Sri Krsna így válaszolt:

- Ó, Judhisthira, örömmel beszélek neked arról az Ekádasiról, amely Mágha hónap világos felére esik. Ez az Ekádasi minden bűnös visszahatást megsemmisít és minden démonikus befolyást elhomályosít, ami megérinti a szellemi lelket. Dzsajá Ekádasiként ismerik, és a kísértet-lét nagy terhétől szabadítja meg azt a szerencsés lelket, aki ezen a szent napon böjtöl. Nincs ennél jobb Ekádasi, mert ez valóban megszabadít a születéstől és a haláltól. Nagyon gondosan és szorgalmasan kell megtartani. Ezért arra kérlek, ó, Pándava, hallgass engem nagyon figyelmesen. Elmesélek neked ezzel az Ekádasival kapcsolatosan egy nagyon csodálatos történelmi eseményt, amelyet a Padma Puránában már említettem.

Valamikor régesrégen az Úr Indra nagyon szépen uralkodott királyságába a mennyei bolygókon, az ott élő félistenek igen boldogan és elégedetten éltek. A páridzsáta virágokkal gyönyörűen felékesített Nandana erdőben Indra akkor itta a nektárt, amikor csak kedve tartotta, és ötven millió mennyei leány, az apszarák szolgálatát élvezte, akik extatikusan táncoltak az ő örömére.

Puspadanta vezetésével rengetegen énekeltek páratlanul édes hangon. Köztük volt Indra fő zenésze, Csitraszena a felesége, Málini és szép fia, Máljaván társaságában. Káma éles nyilai átfúrták az egyik apszará, Puspavati szívét, és hirtelen nagyon vonzódni kezdett Máljavánhoz. A fiút egészen lenyűgözte a leány gyönyörű teste és arca, valamint szemöldökeinek varázslatos játéka.

Ó, király, figyelj jól, most elmondom, milyen ragyogó szépség volt Puspavati. Páratlanul kecses karjainak ölelése olyan finom volt, mint a selyem pányváé; arca a holdhoz hasonlított, lótuszvirág szemei csaknem bájos füléig értek, melyeket csodálatos fülkarikák díszítettek. Vékony, felékszerezett nyaka akár a kagyló, a dereka nagyon karcsú, akkora, mint egy ököl. A csípője széles, combjai pedig olyanok, mint a banánfa törzsek. Természetesen gyönyörű vonásait még jobban kiemelték a káprázatos ékszerek és ruhák. Mellei hetykén álltak, lábainak látványa a frissen nyíló piros lótuszvirágokéra hajazott.

Máljavánt azonnal megbabonázta Puspavati mennyei szépsége. Azért jöttek, hogy örömöt szerezzenek az Úr Indrának varázslatos énekükkel és táncukkal, de mivel Káma, a megszemélyesített kéjvágy nyilai átfúrták a szívüket, annyira beleszerettek egymásba, hogy képtelenek voltak illő módon énekelni vagy táncolni a mennyei birodalom ura és mestere előtt. A kiejtésük rossz volt, a ritmusuk hanyag. Az Úr Indra azonnal látta, mi a hibák oka. A hangzavar sértette a fülét, nagyon dühös lett, így rájuk kiáltott:

- Haszontalan bolondok! Úgy tesztek, mintha nekem énekelnétek, de a valóságban teljesen belebolondultatok egymásba. Gúnyt űztök belőlem! Megátkozlak benneteket, hogy gonosz szellemekként (pisácsin) szenvedjetek. Menjetek le a földre, mint férj és feleség, és arassátok le sértésetek visszahatásait.

A kemény szavak hallatán Máljaván és Puspavati torkárra forrott a szó, hirtelen elkomorultak, majd a mennyei királyságból, a szépséges Nandana erdőből leestek a Föld bolygóra, a Himalája egyik csúcsára. Mérhetetlenül elszomorodtak, mennyei értelmüket rendkívül megcsappantotta Indra tüzes átka, elvesztették ízlelési és szaglási képességüket, de még a tapintás érzékét is. Olyan hideg volt és olyan magasan vacogtak a Himalája hó- és jégsivatagában, hogy még a felejtést hozó alvást sem élvezhették.

Céltalanul kóboroltak fel és alá ebben a zord magashegységben, és pillanatról pillanatra jobban szenvedtek. Még ha be is húzódtak egy barlangba, a hóesés és a hideg miatt a foguk szüntelenül vacogott, félelmükben és zavarodottságukban égnek állt a hajuk.

Ebben az elmondhatatlanul kétségbeejtő helyzetben Máljaván így szólt Puspavatihoz:

- Milyen gyalázatos bűnt követtünk el, hogy ebben a pisácsa testben kell szenvednünk, ebben a lehetetlen környezetben? Ez maga a pokol. Bár a pokol nagyon ádáz, mi itt még nagyobb szenvedésen megyünk keresztül. Ezért nagyon is egyértelmű, hogy soha, semmilyen bűnt nem szabad elkövetni.

Az elhagyatott szerelmesek alig vonszolták magukat a havon és a jégen. Nagy szerencséjükre azonban ez a nap éppen Dzsajá Ekádasi volt, Mágha hónap világos felének Ekádasijára esett. Mivel nagy nyomoróságukban eszükbe sem jutott, hogy vizet igyanak, megöljenek egy vadállatot, vagy akár egyenek abból a pár gyümölcsből és levélből, amit abban a nagy magasságban találhattak volna, a minden ételtől és italtól való tartózkodással öntudatlanul is megtartották az Ekádasit. Nagy bajukban Máljaván és Puspavati összeestek egy pipál fa alatt, és meg sem próbáltak felkelni. Ekkorra a Nap már lenyugodott.

Az éjszaka még hidegebb és sanyarúbb volt, mint a nappal. Reszkettek a jeges hóesésben, fogaik egy ritmusban csendültek össze a nagy vacogástól, és amikor már egészen dermedtté váltak a hidegtől, csak azért ölelték át egymást, hogy valamennyi meleghez jussanak. Karjaik összefonódtak, de sem az alvást, sem a nemi életet nem tudták élvezni. Egész éjszaka így szenvedtek, Indra nagy átkától sújtva.

Ó, Judhisthira, a véletlenül megtartott Ékádasi böjt kegyelméből, és mert egész éjjel ébren maradtak, áldásban részesültek. Kérlek, hallgasd meg, mi történt a következő napon. Amikor felvirradt Dvádasi napja, Máljaván és Puspavati megszabadultak démonikus formáiktól, és megint gyönyörű, káprázatos ékszereket és ruhákat viselő mennyei lényekké váltak. Amint elképedve egymásra tekintettek, leszállt mellettük egy mennyei repülőgép (vimána). A mennyek lakóinak kórusa magasztalta őket, amint beszálltak a szépséges repülőgépbe és egyenesen a mennyei világba repültek mindenki jó kívánságának szárnyán. Máljaván és Puspavati hamarosan megérkeztek Amarávatiba, az Úr Indra fővárosába. Azonnal uruk elé siettek, és vidáman a hódolatukat ajánlották neki. Az Úr Indra megdöbbenten látta, hogy még csak most kárhoztatta őket arra, hogy a mennyei királyságtól nagy-nagy messzeségben démonokként szenvedjenek, de ők máris visszakapták eredeti formájukat. Megkérdezte tőlük:

- Milyen rendkívül érdemdús dolgot hajtottatok végre, hogy az átkom után ilyen gyorsan letetettétek pisácsa testeteket? Ki oldozott fel benneteket ellenállhatatlan átkom alól? - Máljaván így felelt:

- Ó, Uram, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az Úr Vászudeva kegyelméből és a Dzsajá Ekádasi befolyására szabadultunk meg a pisácsák szenvedésétől. Ez az igazság, ó, uram. Boldogan visszanyertük korábbi helyzetünket, mert odaadó szolgálatot végeztünk az Úr Visnunak, és megtartottuk a Dzsajá Ekádasit, a neki legkedvesebb napot. - Indra így szólt:

- Mivel a Legfelsőbb Urat, Kesavát szolgáltátok az Ekádasi megtartásával, azt is kiérdemeltétek, hogy én imádjalak benneteket. Látom, hogy teljesen megtisztultatok a bűntől. Dicséretre érdemes lesz az, és még én is imádni fogom, aki odaadó szolgálatot végez az Úr Sri Harinak vagy az Úr Sivának. Efelől nincs kétség.

Ezután az Úr Indra elengedte Máljavánt és Puspavatit, hogy élvezzék egymást és bejárják a mennyei bolygót.

Ezért, ó, Judhisthira, szigorúan meg kell tartani a böjtöt az Úr Hari napján, különösen Dzsajá Ekádasin, amely még egy kétszer született bráhmana gyilkosságának a bűnétől is megszabadít. Az a nagy lélek, aki ezt a böjtöt teljes hittel és odaadással megtartja, valójában már elvégzett mindenféle adományozást, bemutatott mindenféle áldozatot, és megfürdött valamennyi szent zarándokhelyen. A Dzsajá Ekádasin való böjtölés feljogosítja arra, hogy Vaikunthán lakozzon és végtelen boldogságot élvezzen sok milliárd jugán át - sőt örökkön örökké. Ó, nagy király, aki csak hall vagy olvas Dzsajá Ekádasi dicsőségéről, annyi áldásos érdemet nyer, mintha elvégzett volna egy Agnisztoma áldozatot, melynek során a Száma-veda himnuszait recitálják.

Így végződik a Márga-sukla Ekádasi vagy Dzsajá Ekádasi dicsőségének története, a Bhavisja-uttara Puránából.