Putradá Ékadasi

Judhisthira Maharadzsa szólt:

- Ó, Uram, olyan szépen elmondtad, milyen dicsőséges a kedvező Szaphalá Ékádasi, amely Pausa hónap (dec.-jan.) sötét felére esik. Most kérlek, légy kegyes hozzám, és magyarázd el e hónap világos felének Ékádasiját. Mi a neve, és melyik múrtit kell imádni azon a szent napon? Ó, Purusóttama! Ó, Hrsikesa, kérlek, mondd el nekem, mivel lehet neked örömöt szerezni ezen a napon! - Az Úr Sri Krisna így felelt:

- Ó, király, elmondom neked az emberiség üdvéért, hogyan kell megtartani a böjtöt Pausa-sukla Ekádasin. Ahogy korábban elmagyaráztam, mindenkinek a legjobb képességei szerint kell betartani az Ékádasi szabályait és előírásait. Ez az utasítás érvényes a Putradának nevezett Ékádasira is, amely minden bűnt elpusztít és felemel a lelki hajlékba. Ennek az Ékádasinak az imádandó múrtija Sri Nárájana, a Legfelsőbb Úr, az eredeti személyiség. Boldogan teljesíti hűséges bhaktája minden vágyát, és megadja a teljes tökéletességet. Az élő és élettelen lények között, a három világban nincs jobb személyiség, mint az Úr Nárájana.

Ó, király, most elmondom neked a Putradá Ekádasi történetét, amely mindenféle bűnt megsemmisít, híressé és műveltté tesz.

Laksmi-Naraszimha templom, Bhadravati

Volt egyszer egy Bhadrávati nevű királyság, ahol Szuketumán király uralkodott, oldalán a híres Saibjá királynéval. Mivel nem született fiuk, sokáig aggódtak, és azon töprengtek, ki viszi tovább a dinasztiát? Így meditált sokáig a király vallásos elmélyülésben, és gondolkodott:

- Hová kellene mennem? Mit tegyek? Hogyan nyerhetnék egy fiat?

Szuketumán király sehol sem talált boldogságot a királyságában, még a saját palotájában sem, és hamarosan egyre több időt töltött a felesége palotájában, és csüggedten másra sem gondolt, mint arra, hogyan lehetne fia. Így aztán Szuketumán király is, Saibjá királyné nagyon bánatosak voltak. Még amikor tarpanát (vízáldozat az ősöknek) mutattak be, közös szenvedésükben úgy vélték, az éppen annyira ihatatlan, mint a forró víz.

Elképzelték, hogy nem lesz utódjuk, aki tarpanát ajánlhatna értük, miután meghaltak. A király és a királyné különösképpen elkeseredtek, amikor megtudták, már az őseik is amiatt aggódtak, hogy hamarosan nem lesz, aki értük tarpanát ajánljon. Őseik boldogtalanságáról hallva a király és a királynő egyre csak gyötrődtek, senki sem tudta őket felvidítani: sem a miniszterek, sem a barátaik, de még szeretteik se. A királyt nem vigasztalták meg elefántjai, lovai és hadserege, végül mindentől elment a kedve és tétlenné vált.

A király így gondolkodott:

- Azt mondják, fiúáldás nélkül a házasság elfecsérelt dolog. Bizony, ha egy családos embernek nincs fia, a szíve csak sajog, pompás palotája üres. Fiú hiányában az ember nem róhatja le az adósságot, amivel az őseinek, a félisteneknek és a többi emberi lénynek tartozik. Ezért minden házasembernek arra kell törekednie, hogy fiat nemzzen, így válik híressé ezen a világon, és végül így jut el a kedvező mennyei birodalomba. A fiú a bizonyíték arra, hogy az ember jámbor tetteket hajtott végre száz meg száz elmúlt életében. Így hosszú életű lesz ezen a világon, jó egészséget és nagy gazdagságot élvezhet. Ha valakinek fiai és fiú unokái vannak, ez azt bizonyítja, hogy a múltban az Úr Visnut, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádta. A fiak, gazdagság és kiváló értelem áldásait csak a Legfelsőbb Úr, Sri Krsna imádatával lehet elérni. Ez a véleményem.

A királynak nem volt nyugta ezektől a gondolatoktól. Éjjel-nappal szomorkodott, reggeltől estig, és attól fogva, hogy este aludni tért a reggeli napkeltéig még az álmai is tele voltak aggodalmaskodással. Szuketumán király már annyira szenvedett a nyugtalanságtól, hogy elhatározta, öngyilkossággal vet véget a szenvedésének. Aztán belátta, aki öngyilkos, az a pokolba zuhan alá következő megtestesülésében, ezért elállt ettől a szándékától. Látta azonban, ahogy lassanként tönkreteszi magát, elemészti az aggodalom, amiért nincs fia, végül felült a lovára, s egyes egyedül elvonult a sűrű erdőbe. Senki sem tudta, hová ment, még a palota papjai és bráhmanái sem.

Szuketumán király céltalanul vándorolt a szarvasokkal, madarakkal és különféle állatokkal teli erdőben, és megfigyelte az összes fát és bokrot, mint például a füge, bael gyümölcs, datolya, pálma, jackfruit, bakula, szaptaparná, tinduka és tilaka, valamint a sála, tála, tamála, szaralá, hingotá, ardzsuna, labherá, bahedá, událaki, korondá, patala, khaira, sáka és palása fák. Valamennyi gyönyörű gyümölcsökkel és virágokkal ékeskedett. Látott szarvasokat, tigriseket, vadkant, oroszlánokat, majmokat, kígyókat, óriási, dühöngő elefántbikákat, elefánt teheneket a borjaikkal, és négy agyarú elefántokat, hozzájuk simuló társaikkal. Voltak tehenek, sakálok, nyulak, leopárdok és vízilovak. Amikor a király látta, hogy mindezeket az állatokat a társaik és utódaik kísérik, eszébe jutott a saját állatsereglete, főleg a palota elefántjai, és annyira elszomorodott, hogy szórakozottságában egyenesen az állatok közé tévedt .

Hirtelen meghallotta egy sakál vonyítását a távolból. Megrémült, ide-oda kóborolt, minden irányba kémlelve. Hamarosan eljött a dél, a király pedig kezdett elfáradni. Éhség és szomjúság kínozta. Azt gondolta:

- Ugyan milyen bűnös tettet követhettem el, hogy most így kell szenvednem, kitikkadva és égő torokkal? Sok-sok tűzáldozattal, gazdag imádattal szereztem örömöt a félisteneknek. Sok ajándékot, finom édességeket adományoztam az arra érdemes bráhmanáknak. Ugyanúgy törődtem az alattvalóimmal, mintha a saját gyermekeim lettek volna. Miért kell így szenvednem? Milyen ismeretlen bűnök értek utól, hogy ezen a szörnyűséges módon kínozzanak?

Ezek a gondolatok kergették egymást Szuketumán király fejében, miközben azon küszködött, hogy előre haladjon, majd végül, jámbor tettei következtében eljutott egy gyönyörűséges tóhoz, amely a híres Mánaszarovarahoz hasonlított. Tele volt vízi állatokkal, mindenféle hallal, krokodillal is; liliomok ékesítették. Gyönyörű lótuszvirágok nyújtóztak a Nap felé, a hattyúk, darvak és kacsák boldogan úszkáltak a vízben. Számos vonzó ásramára bukkant a közelben, ahol sok-sok szent és bölcs élt, akik teljesíteni tudták bárkinek a kívánságát. Mi több, mindenkinek csak jót kívántak. Amikor a király mindezt meglátta, a jobb karja és szeme remegni kezdett, ami annak a jele, hogy valami nagyon szerencsés dolog fog történni. Amikor leszállt a lováról és megállt a tó partján ülő bölcsek előtt, hallotta, hogy Isten szent neveit éneklik dzsapa láncaikon. A király felajánlotta a hódolatát, majd összetett kézzel magasztalta őket. Nagy öröm töltötte el a jelenlétükben. A bölcsek elfogadták a király tiszteletteljes köszöntését, majd így szóltak:

- Nagyon szívesen látunk, ó király. Kérünk, mondd el, miért jöttél ide. Mi bánt? Mondd el, mi a vágyad. - A király vissza kérdezett:

- Ó, nagy bölcsek, kik vagytok? Mi a nevetek, ó, kiváló szentek? Miért jöttetek erre a gyönyörű helyre? Kérlek, mondjatok el nekem mindent. - A bölcsek így feleltek:

- Ó, király, mi vagyunk a Visvadevák; azért jöttünk, hogy megfürödjünk ebben a bájos tóban. Öt nap múlva itt van Mágha hónap, és ma van a híres Putradá Ekádasi. Szigorúan meg kell tartania ezt az Ekádasit annak, aki fiúra vágyik. - A király így válaszolt:

- Már mindent megpróbáltam, hogy fiam legyen. Nagy bölcsek, ha nektek is úgy tetszik, kérlek, ajándékozzatok meg egy derék fiúval. - A bölcsek így feleltek:

- Putradá azt jelenti: az, aki fiút ad. Kérünk, tarts teljes böjtöt ezen az Ekádasi napon. Ha megteszed, a mi áldásunkkal - és az Úr Krsna kegyelméből - biztosan kapsz egy fiút.

A Visvadevák tanácsára a király valamennyi szabálynak és előírásnak megfelelően megtartotta Putradá Ekádasi kedvező böjtnapját, Dvádasin, a böjt megtörése után pedig újra meg újra valamennyiüknek felajánlotta a hódolatát. Szuketumán nem sokkal ezt követően visszatért a palotájába. Saibjá királynő áldott állapotba került, majd ragyogó arcú, szépséges fia született, pontosan úgy, ahogyan azt a Visvadevák megjósolták. Idővel hősies hercegként híressé vált, a boldog király azzal örvendeztette meg a fiát, hogy beiktatta utódjának. Szuketumán fia nagyon lelkiismeretesen viselte gondját az alattvalóinak, éppen úgy, mintha a saját gyermekei lettek volna.

Következésképpen, ó, Judhisthira, annak, aki kívánságai beteljesülésére vágyik, szigorúan meg kell tartania a Putradá Ekádasit. Míg ezen a bolygón van, biztosan fiat nyer, halála után pedig eléri a felszabadulást. Aki csak elolvassa vagy meghallja Putradá Ekádasi dicsőségét, egy lóáldozat bemutatásával felérő érdemre tesz szert. Mindezt az egész emberiség üdvéért magyaráztam el neked.

Így végződik a Pausa-sukla Ekádasi vagy Putradá Ekádasi dicsőségének története, a Bhavisja Puránából.

Megjegyzés:

1. A tíz Visvadeva, Visvá fiai: Vaszu, Szatja, Kratu, Daksa, Kála, Káma, Dhrti, Pururavá, Mádrava és Kuru.

1.  Szanszkrit nyelven „valakinek a fia" putra. Pu egy bizonyos pokol neve, és a tra a „megszabadítani" eszköze. Ezért a putra szó jelentése „olyan személy, aki megszabadít a Pu nevű pokolból". Ezért minden házas embernek arra kell törekednie, hogy legalább egy fia legyen, és őt megfelelően kell tanítania; akkor az apa megszabadul egy pokoli létállapottól. De ez a parancs nem vonatkozik az Úr Visnu vagy Krisna komoly bhaktáira, mert az Úr lesz a fiuk, apjuk és anyjuk. Továbbá, Csanakja Pandita mondja, natjam márápitá gjánam dharmÓ bhrátá dajá szakkásántih patni ksamá putrah padete mama vándhaváh: „Az igazság az anyám, a tudás az apám, foglalkozásbeli kötelességem a bátyám, jószívűség a barátom, békés nyugalom a feleségem, és a megbocsátás a fiam. Ők hatan az én családtagjaim." Az Úr bhaktájának legfontosabb huszonhat tulajdonsága közül a megbocsátás az első. Ezért a bhaktának még külön is törekednie kell arra, hogy ezt az erényt fejlessze. Itt Csanakja így szól, „A megbocsátás a fiam", és ezért az Úr bhaktája még akkor is megtarthatja a Putradá Ekádasit, imádkozhat azért, hogy ilyen „fia" legyen, ha különben a lemondás útját járja.